2009. augusztus 14., péntek

babácska bemutatkozik és a de

Babácska blogját kicsit késve, de elindítom, amit róla kell tudni, első baba lesz, egy hihetetlen meglepetés baba az életemben, ő igazán csak úgy jött...

Babácska szépen fejlődik most már 20 hetes, közel 400 gr, és még nem árulja el senkinek kislány vagy fiúcska lesz...

Babácska, mint említettem meglepetésszerűen érkezett, először azt hittem csak meghíztam és a hasamra rakódott valamiféle zsírréteg, nos az már babácska volt és 5 hetes terhes voltam már, amikor az első doki a sok közül elmondta a váratlan, de jó hírt...

Babácska egy rövid kapcsolat "meglepetésgyümölcse", akkor még csak pár hónapja ismertük egymást az ő vérszerinti apjával, Gáborral.
Gábor biztosított minket, hogy szeret és támogat és biztonságot teremt, esküvő is szóba került, majd szépen elkezdett egyre megbízhatatlanabbá válni, eltűnni, nem jelentkezni, hosszú kínzó hónapok, miközben már tudtam egy szélhámossal egy nem apának való emberrel van dolgom.
Majd a nagy szerelemben, amit folyton hangoztatott felém, végérvényesen felszívódott, ennek másfél két hónapja, így babácska és én egy speciális helyzetben egyenlőre hihetetlen nehézségekkel küzdve, de megkezdjük majd a mini családdá válásunkat.

Sok szempontból még minden ködös és finoman szólva sem egyszerű, de a baba és az ő léte bennem, nem engedi hogy feladjam, küzdeni kell és megoldani, és mindent amit tudok egyedül is átadok neki, szeretettel, őszintén. Nem kell egy hazugságokkal teli, szélhámos apát és egy örökké síró anyát néznie. Ez még a babácska születése előtt kiderült, nehéz, mert persze hiányzik egy igazi társ minden értelemben, de ugyanakkor tisztán és hihetetlen szeretettel tudok belemenni a babával közös életünkbe...

2 megjegyzés:

  1. Szióka, elovastam amit eddig írtál és nagyon örülök, hogy belekezdtél a blogba! Meglátod, sokkal jobb lesz ha leírogatod az érzéseid, mert megkönnyebülsz és lassan helyre fog állni a lelki békéd. Puszika és sok sok kitartást!!!

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom,hogy így alakult,de biztos tökéletes anya leszel,és találsz majd egy tökéletes társat is ehhez!:)

    VálaszTörlés